E-buszsimogató a Budakeszi Vadasparkban
Nagyszabású rendezvénnyel ünnepeltünk: lezárult a projekt, már egy éve, 2022 márciusától zöldíti Budapest és a dél-budai agglomeráció közlekedését 40 db Mercedes-Benz eCitarónk, illetve befejeződött a hozzájuk szükséges töltők kiépítése is Hunyadi úti telephelyünkön.
Visszatekintés
A Volánbusz (a Mobiliti Volánbusz Kft.-vel közösen) összesen 100 e-busz beszerzésére és a hozzájuk kapcsolódó töltők kiépítésére adott be több sikeres pályázatot a Zöld Busz Programban. Ezek közül 40 db érkezett a budapesti agglomerációba: az eCitarókat 2021 szeptemberétől eleinte rendezvényeken, majd próbaüzemben teszteltük, hogy a megszerzett üzemeltetési tapasztalatok birtokában állíthassuk őket menetrend szerinti forgalomba.
Buszsimogató a vadasparkban
Mivel a járművek Budaörs és Törökbálint közlekedése mellett Budakeszit is érintik, elektromos „nagyvadjaink” megünneplésére tökéletes helyszínnek találtuk a Budakeszi Vadasparkot. A március 25-i hétvégére egy elekromos eCitarót és egy töltőoszlopot állítottunk ki a vadaspark parkolójában, illetve számos aktivitással, ajándékkal kedveskedtünk a látogatóknak.
Szombaton a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatót követően felvágtuk az eCitarókat formázó tortákat, amelyekből mindenkit megkínáltunk, aki a nap folyamán részt vett a zöld közösségi közlekedést népszerűsítő kvízjátékunkban.
Vasárnapra már nem jutott a tortából, de a látogatókat színezőkkel, foglalkoztatófüzettel, volánbuszos ajándékokkal, széles mosollyal – és persze magával az e-busszal vártuk.