A székesfehérvári IVECO e-Way-teszt eredményei

Véget ért az elektromos IVECO busz kéthetes tesztidőszaka. A tisztán elektromos hajtású jármű 2023. július 10. és 21. között hétköznapokon teljesített szolgálatot Székesfehérvár helyi viszonylatain.

A 12 méter hosszú, egy időben 75 utas szállítására alkalmas jármű a tesztidőszak alatt összesen 1001 km-t tett meg, napi átlagban 138-at. Az akkumulátor telítettségi adataiból – napi átlagban 66 százalékos „akkuszinttel” érkezett vissza a jármű a telephelyre – arra következtetünk, hogy az autóbusz azonos körülmények között akár 300-350 km-t is meg tudna tenni egy töltéssel.
 
A jármű komolyabb műszaki probléma nélkül, a tervezett 10-ből 7 napot közlekedett. A teszt során az autóbusz rendszerét frissíteni kellett, ezért 3 napra fel kellett függesztenünk a próbát, de az újraprogramozást követően eltűntek a korábban jelentkező hibák. 
 
A tesztbusszal kapcsolatban kollégáink és utasaink egyaránt pozitív benyomásokat szereztek. A jármű külseje szép és különleges, belső kialakítása is elnyerte a közönség tetszését. Az ajtóknál külső világítás található, amely megkönnyíti a fel- és leszállást a sötétben. Az ajtók felett kamerákat is elhelyeztek, amelyek nagy segítséget nyújtanak a fel- és leszállítás során az autóbusz-vezetőnek, hiszen így jól belátható az ajtók környéke is.